Oldal kiválasztása

A Gran- Export Kft. 1993-ban Dr. Sedlák Lajos Agrármérnök által alapított debreceni központú családi vállalkozás, mely alapvetően mezőgazdasági-, kertészeti és szabadidős termékek termeltetését, gyártását és forgalmazását végzi, de profilja folyamatosan bővül a kereskedelem egyéb területein is.

Cégtörténet

A vállalkozás működésének első két esztendejében Hibridkukorica és Napraforgó vetőmagvak, termelők felé történő értékesítésével foglalkozott, mely tevékenységi köre 1996 – ra növényvédőszer- és műtrágya forgalmazással bővült. Az említett 1996 – os évben beindította székhelyén, Debrecenben ezen előbbi termékcsoportok kiskereskedelmét is, a megkezdett nagykereskedelemmel egyidejűleg, a jelentős halasztott fizetésű nagykereskedelemi tevékenység által generált cash-flow hiány kiküszöbölésére és a piacon uralkodó űr betöltésére. 
Integrátorként működésének korai szakaszától termeltetési és finanszírozási szerződéseket köt termelőivel, melyek keretein belül biztosítja a termeléshez szükséges input anyagokat.
Az e módon megtermelt termények jelentős részét a cég felvásárolja, illetve segít a gazdáknak az értékesítés lehetőségeinek felkutatásában, a lebonyolításban.


Az 1999 – es törvények alapján a termelők 100% – os államilag kamattámogatott feltételekkel vásárolhattak őszi kalászos vetőmagokat és alapműtrágyákat, amelyeknek igénylésében és a termékek beszerzésében cégünk közvetlen partner volt ezen termelők számára az ország nyolc megyéjében a kezdetektől fogva. Az azóta már megszűnt államilag kamattámogatott hitellehetőség ellenére, cégünk, saját forrásból továbbra is finanszírozza kiváló feltételekkel a termelők számára szükséges termelő-eszközöket, mely jelentős és folyamatos bővülést eredményez partnereink körében. 
A 2001 – es év elejétől pillangós növények és fűmagok termeltetését, tisztítását, valamint kiszerelését végzi cégünk, illetve a kész termékeket belföldi és export piacokon értékesíti kis- és nagykiszerelésben egyaránt.


Az utóbbi években a jelentkező igények miatt a cég jelentős erőforrásait a kisebb kiszerelésű termékek gyártására, forgalmazására fordítja, melynek következményeképpen cégünk saját előállítású és kiszerelésű terméklistája másfél év alatt 10 termékről több száz termékre növekedett.

Termékeink kisebb részét saját bolthálózatunkban, míg nagyobb részét viszont-eladókon, nagy áruházláncokon keresztül juttatjuk el vevőinkhez Az elmúlt években nagyobb hangsúlyt fektetve a több megyés jelenlétre létesítettünk újabb vidéki telephelyeket, amelyekkel együtt jelenleg Magyarországon 5 egységünk működik Kelet-Magyarország különböző pontjain,  partnereink legjobb kiszolgálása érdekében. Első telephelyeinket a közelség által vezérelve Debrecen különböző pontjain nyitottuk, majd fokozatosan, mezőgazdasági szempontból fontos, kisebb – nagyobb településeken próbáltunk piacot szerezni, amely eredményeképpen jelenleg telephelyeink vannak Tiszafüreden, Karcagon, Hajdúszoboszlón, a korábban létesült debreceni telephelyeinken túl, valamint a közeljövőben tervezzük nyíregyházi és miskolci telephelyünk megnyitását is. Vállalkozásunk az előbb említett területi növekedés mellett évről évre jelentős pénzügyi növekedést realizált, illetve ezzel egyidejűleg alkalmazottainak száma meghaladta a 60 főt.

A 2004-es év második felében jelentős változás következett be a cég életében, a Blondy és Társa Kft. megvásárlásával, mely az addig számunkra szinte ismeretlen “Hobby” kertészeti piacokon nagy előrelépést jelentett. A Blondy és Társa Kft. által 1993 óta gyártott és forgalmazott szinestasakos zöldség-, virág-, fűszer vetőmagok s egyéb termékek nagyon népszerűek és közismertek a kiskereskedelmi üzletekben, hálózatokban, a végfelhasználók körében. A Blondy-s termékek segítségével sikerült több multinacionális áruházláncba beszállítási jogot szereznünk, jó minőségű termékeinknek,  széles kínálatunknak és versenyképes árainknak köszönhetően.
A 2005-ös évben csupán három áruházláncba szállítottuk termékeinket, mely a 2007/2008-as évtől az alábbiak szerint teljesedett ki:

  1. AUCHAN
  2. BAUMAX
  3. BRICOSTORE
  4. BRICOSTORE ROMANIA
  5. CORA
  6. METRO
  7. OBI
  8. PENNY MARKET
  9. PLUS
  10. PRAKTIKER
  11. PRAKTIKER ROMANIA
  12. PRIVÁT CSOPORT
  13. SPAR CSOPORT (Spar, Interspar, Kaiser’s)

A viszonteladói partnereinknél folyamatosan bővítettük kínálatunkat, melynek a kertészeti és szabadidő szegmensben jelenlegi főbb termékei:

  1. VETŐMAG
  2. NÖVÉNYVÉDŐSZER
  3. MŰTRÁGYA, TÁPSÓ, TÁPOLDAT
  4. VIRÁGHAGYMÁK
  5. GYÖKÉRCSOMAGOLT ÉS KONTÉNERES DISZNÖVÉNYEK, GYÜMÖLCSFÁK, BOGYÓSOK
  6. GRILL TERMÉKEK (Faszén, grill kellékek, stb…)
  7. KERTI GÉPEK, SZERSZÁMOK

A 2006-os évben cégünk a kínai piac felé is nyitott, ahol több mint 180 terméket gyártat saját, GARDENMASTER márkája alatt, főként kerti gépeket, kerti szerszámokat, permetezőket, öntözéstechnikai komponenseket, grill termékeket.

A megszerzett tapasztalatok, kinti kapcsolataink és a folyamatosan jelentkező új igényeknek megfelelően, különböző, korábban profilidegen termékek beszerzésével, értékesítésével és finanszírozásával is foglalkozunk, melyeket megbízóink számára keleti piacokon szerzünk be, megszervezzük a szállítást, a vámolást, komplett Door to Door szolgáltatást nyújtva.

A 2007-es évben nyersanyagok (acéltekercsek), gyártósorok (szendvicspanel gépsor), fém- és PE szövetek, stb… beszerzését végeztük sikeresen megbízóink legnagyobb megelégedettségére, mely tevékenység a 2008-as évben nagyon sok termékre/szegmensre kiterjedt, jó áraink, megbízható szolgáltatásunk miatt.

Bízunk benne, hogy eddigi eredményeinket és tapasztalatainkat felhasználva a jövőben partnereinkkel még eredményesebben tudunk együttműködni és folyamatosan növekvő piaci jelenlétünk még sok éven keresztül elkísér bennünket.